♪ Chapter 12 ♪

Sziasztok! Tudom hogy egy kicsit rövid lett, de a másik blogomba is hozom az új részt! :) Ennek ellenére jó olvasást! :) 

Csak rohanni tudtam, de nem engedtek végül be. Kintről kellett figyelnem az újraélesztésüket. Az orvos odajött hozzám és kérdezgetett:
-Szóval ön Lea Burn? 
-Igen.-mondtam kissé remegő hangon.-Megmondaná kérem mi történt velük? 
-A tengerparton voltak mikor rájuk találtak. Elvileg valaki belekevert valamit az italukba.-igazából semmit nem értettem, mert a bent zajló eseményeket tudtam kémlelni. Miranda, ő csak kétségbeesetten figyelt engem. 
-Menjünk haza.-suttogta alig érthetően, mégis hallottam. Nyeltem egy nagyot, majd elléptem az ablaktól. Egy utolsó pillantást vetettem a műtőbe, majd odatotyogtam barátnőmhöz.Biccentettem a fejemmel az ajtó felé, jelezve hogy menjünk ki. Vette az adást. Pillanatok múlva kint voltunk az utcán. Nem tudtam mit éreztem akkor. Egyben gyűlöletet haragot szomorúságot és aggodalmat. Sírni nem tudtam, leginkább össze voltam zavarodva. Haragudtam Harryre, igaz ok nélkül, de inkább enyelegni tud Alanával, minthogy bejött volna a kórházba. Úgy tudom már értesítették a hozzátartozókat. Sietve, vagyis inkább futva indultam hazafelé Mirandát otthagyva. Nem volt hosszú az út. Főleg futva. Igaz, nem szabadott volna, de ebben a pillanatban nem érdekelt az én egészségem, csak leakartam Harry fejét üvölteni. Az ajtó előtt megdermedtem. Tényleg jól cselekedsz Lea!? Tényleg leakarod Harryt üvölteni azért mert nem jött el a kórházba? Lehet hogy nem is értesítették a rokonokat. Gondolataimat elűzve nyitottam be tágas lakásomba. Abban bíztam, hogy nem lesz dühkitörésem. Fel baktattam a lépcsőn, és benyitottam a szobámba..Lehet jobb lett volna ha nem teszem. Az történt amire gondoltam. Hadd ne mondjam el...Tekintetüket rám szegezték én pedig viharozva csuktam be az ajtót majd futva rohantam a lépcsőn le. Hatalmas ajtócsapódás, én pedig lefagytam. Szintén az ajtó előtt. 
-Lea..Annyira sajnálom..-szavai hallatán könnyes lett szemem. 
-Mit?-suttogtam vissza.-Mit sajnálsz?-hangom egyre hangosabb lett.-Mit sajnálsz Harry? Hm? Mondd el nyugodtan! Ennyire szereted a húgodat? Ennyire? Egy kis becsülést nem adsz neki? Szerinted nem elég bajom van? Hm? A szüleinket most vitték be a kórházba, én pedig vérmérgezésben szenvedem! Szerinted nem zavar az, hogy enyelegsz azzal a csajjal a szobánkba?-üvöltöttem sírva.-Ráadásul az én ágyamban? Nem szégyelled magad? Egy kicsit is? Nem süllyednél el most szégyenedben a sárga földig? Ha bátyámként viselkedtél volna eddig, rájöhettél volna a bajomra! Úgy látszik itt az idő hogy elmondjam végre..Szeretlek Harry! Első perctől egy majomnak hitelek, de miután egyre jobban kezdtelek megismerni, egyre jobban nőtt bennem az az érzés, hogy szeretlek...És nem úgy mint a bátyámat, hanem mint a barátomat. El sem hiszed, mennyire jól esett az a csók, amit nem is értek miért bántam meg...-mondtam immár halkabban. Ő ledermedve hallgatta az egészet. Eléggé le volt sokkolódva. Úgy tűnik végre meghatottam ezzel.

*Miranda szemszöge*

Lea itt hagyott. Éreztem hogy valami hülyeséget fog tenni. Hát meg is történt. Mindent elmondott. Nagy ordibálásra kellet bemennem a házba. Le kellett valahogy állítanom Leát. 
-Lea, kérlek nyugodj meg! -öleltem át barátnőmet, aki könnyeit patakokban folyatta rám. -Menjünk fel a fürdőbe. Jó?-bólogatott.-Harry vidd ki a szobából szőkét, majd menj be a kórházba! Éppen műtik őket. 

*Harry szemszöge* 

Lesokkolt állapotba kerültem amit Lea mondott. Anyáék kórházban vannak, ő vérmérgezésben szenved, és szerelmes belém. Hát nem tévedtem. Igaz. Ez felvidított, de az hogy a szüleimet műtik...Maga a pokol. Nyomtam egy puszit síró hugim arcára, majd futva hagytam el az épületet. 

*Lea szemszöge* 

Miranda felkísért a szobámba, és Alanát kiküldte a francba. Nála jobb barátnőt nem kívánhatnék. Bekísért a fürdőszobába, majd kérte hogy mossam meg az arcom amit meg is tettem. 
-Szerinted jól cselekedtem? -kérdeztem Mirandát.
-Igen. Végre kijött belőled a feszültség, és így megkönnyebbültél. Ugye?
-Igen.-mosolyogtam.-Végre.-néztem le a mosdókagylóra. 
-Figyelj, nem bántásból mondom, de ha itt hagynak a szüleid, akkor Harry nem tud eltartani. Találni kéne munkát. 
-Mira, én még suliba járok, nem úgy mint te. 
-Várjunk, én már kijártam a sulit, és tudok menni dolgozni.-nevetett fel. 
-Remek.-erőltettem magamra egy mosolyt, majd kiléptem a fürdőből.
-Akkor szerintem megkérem Christ hogy vigyen haza és hozom a cuccokat. -hadarta.
-Milyen cucc? 
-Hát ideköltözök emlékszel? 
-Ja, persze. Addig én kisírom magam.
-Jaj ne haragudj már hogy nem tudok itt lenni, de haza kell mennem, összeszedni a cuccokat, és már jövök is.-tette hozzá. 
-Jó.-mosolyogtam, majd felhívta Christ. Szerintem tetszenek egymásnak. Inkább ő legyen boldog, ha én már nem lehetek. Végig mosolyog és elpirul. 
-Már itt is van! -hallottunk egy duda szót. 
-Ja, menj, már vár! -mosolyogtam kissé erőltetetten. 
-Biztos nem jössz velünk?-kérdezte mobilját piszkálva.
-Nem, nem jó ez így. -felálltam, majd a lépcső felé kezdtem tolni, jelezve hogy menjen ne várakoztassa Christ. Leértünk, kimentünk elköszöntünk,elmentek. Gyors volt az egész. Én unalmamban leültem a hintaágyra, és bámultam magam elé a semmibe. 1 óra múlva ajtócsapódást hallottam. Azt hittem Mirandáék de nem. Harry volt az. Aggodalmas arccal pillantott felém, majd hirtelen nekem esett.Sajnos szó szerint. 
-Harry, engedj el, ezt nem szabad elkapod a betegségem! -mondtam két csók között. 
-Nem érdekel. Most azonnal. Akarlak. -csókolgatta nyakam. 
-Harry, ha most azonnal nem szállsz le rólam, nem éled meg a holnapot! -ezek szavak hallatára sem szállt le rólam. Minden erőmet elveszítve élveztem amit tett. Ügyes vagy Lea, neked is most kell elveszteni az eszed! Nem tudtam magam összeszedni. Végre megkaptam amire vágytam. Egy bajtól félek..Csak azért teszi ezt mert kivan borulva, vagy mert rájuk nyitottam és én vagyok neki legközelebb hogy lefektessen. Felkapott az ölébe majd bevitt a lakásba. Onnan pedig a szobába. Ledobott szó szerint az ágyra, majd elhúzta a függönyt. Ráült a csípőmre, majd elkezdte kigombolni az ingét, majd ledobta a földre. Az én pólómat is levette, majd a nadrágom kezdte kigombolni. Nem szerettem volna, de még is engedtem neki. Mindkettő anyag a földön landolt. Végül már csak arra eszméltem fel, hogy mindketten fehérneműben vagyunk. Itt kezdődött el minden, aminek nem kellett volna....